A rosszindulatú daganatos
betegségek Magyarországon az összes haláleset mintegy
egynegyedét okozzák. A daganatos halálozás mérséklésének
- rövid és középtávon - egyik legígéretesebb stratégiája
a lakosság szűrővizsgálata, azaz a magukat egészségesnek
vélő, tünet és panaszmentes személyek időről-időre
megismételt vizsgálata a még rejtett betegség kimutatására
alkalmas módszerrel, a betegség fennállásának valószínűsítése,
vagy kizárása céljából. A szűrővizsgálattal megelőzhető
a betegség halálos kimenetele, mivel korábban szakorvoshoz
juttatja a kezelésre szoruló betegeket, mintha a tünetek,
vagy panaszok miatt orvoshoz fordultak volna, így
javítva a teljes gyógyulás esélyeit.
I. Helyzetelemzés:
Emlőszűrés:
A célpopuláció összesen 1,37 millió 45-65 év közötti
nő. A szervezett, célzott emlőszűrés első ciklusa 2003
év decemberében befejeződött, amit 2004 januárban a
második ciklus indulás a követett. A két ciklus alatt
eddig 1.909.485 behívólevelet küldtünk ki, melyből 766.794-n
jelentek meg szűrésen. A megjelentek közül 54.671 főt
hívtunk vissza, amiből megjelent 47.058 fő.
Részvételi arány 40,15% (2002-ben: 43,33 %, 2003-ban:
39,66%, 2004-ben: 34,49%).
Méhnyakszűrés:
A program indulása 2003. szeptember 29. Célpopuláció
összesen 2,4 millió 25-65 év közötti nő. Egy szűrési
ciklus három év.
2004. december 31-ig 602.806 behívólevelet küldtünk
ki, melyet a Magyar Posta nyomtat, borítékol (levél
+ melléklet), és kézbesít.
Szűrési eredményekről jelenleg
nem állnak rendelkezésre pontos adatok, mivel nem lehet
tudni, hogy a célpopulációnak hány százaléka veszi igénybe
a magán nőgyógyászokat, illetve milyen arányban veszik
igénybe "spontán" az OEP-pel szerződött szakrendeléseket.
Becslések szerint célpopuláció 30-32 százaléka vehet
részt a szűrővizsgálatokon.
A korosztályhoz tartozó nők átvizsgáltsága ügyében jelenleg
is folyik egy felmérés (az OTH megbízásából) a részvételi
arány kiderítésére.
Program a szervezett szűrésen résztvevők számának
bővítésére
A rosszindulatú daganatos betegségek
Magyarországon az összes haláleset mintegy egynegyedét
okozzák. A daganatos halálozás mérséklésének - rövid
és középtávon - egyik legígéretesebb stratégiája a lakosság
szűrővizsgálata, azaz a magukat egészségesnek vélő,
tünet és panaszmentes személyek időről-időre megismételt
vizsgálata a még rejtett betegség kimutatására alkalmas
módszerrel, a betegség fennállásának valószínűsítése,
vagy kizárása céljából. A szűrővizsgálattal megelőzhető
a betegség halálos kimenetele, mivel korábban szakorvoshoz
juttatja a kezelésre szoruló betegeket, mintha a tünetek,
vagy panaszok miatt orvoshoz fordultak volna, így javítva
a teljes gyógyulás esélyeit.
Cél: A szervezett szűrővizsgálatok
részvételi arányának növelése. A program társadalmasítása
az egyik legnagyobb előttünk álló kihívás, amire szakmailag
megalapozott, gyors és jól mérhető programot dolgoztunk
ki.
A Kormány a "21 lépés a
magyar egészségügy megújításáért program" megfogalmazásakor
a Nemzeti Rákellenes Program részeként célul tűzte ki,
hogy a szűrővizsgálatokon való részvételt jelentősen
növeli, amivel több száz nő idő előtti halálát kívánja
megakadályozni.
A kommunikáció javításával kívánjuk
a célcsoport mind több tagjánál felkelteni a szűrés
iránti igényt.
Indoklás: A kommunikáció
javítása a program megvalósítása tekintetében elengedhetetlen.
Az optimális átszűrtség eléréséhez nélkülözhetetlen
a motivált célcsoport.
Célcsoport: A méhnyakszűrés
vonatkozásában 25-65 év közötti női lakosság 2,4 millió
személy.
Eszközök:
1. Több kommunikációs csatorna
együttes alkalmazásával relatíve gyorsan és jelentős
mértékben lehet mozgósítani a céllakosságot.
- A leghatékonyabbnak a direkt
kommunikációt tartjuk a közvetlen motiválásra, bár
nehezíti a helyzetet, hogy a magyar lakosság nem feltétlenül
fogadja kedvezően a direkt marketing eszközeit.
- A lakossági tájékoztatás
országos és regionális eszközeit is igénybe vennénk
a kampány során az igény felkeltésére, a részvételi
arány növelésére. Ezzel a módszerrel mind az emlő,
mind a méhnyak szűrésben érintettek motiválhatók.
- Az üzeneteket a szakemberek
mellett ismert, sikeres emberek, médiaszemélyiségek
segítenek eljuttatni a célcsoporthoz.
2. A kommunikációs kampány részét
képezi egy ősszel elinduló nyereményjáték. Mindazonáltal
a kommunikációban hangsúlyozni fogjuk, hogy itt nem
egy egyszeri akcióról van szó.
A program során azt is kommunikálni
szükséges, hogy minden érintett akkor vegyen részt szűrővizsgálaton,
amikor behívólevelet kap.
A behívólevélben történő megkeresést
kiegészíti egy nyereményszelvény is, a kettő együtt
kerül kipostázásra. Az ellenőrizhetőség miatt a nyereményszelvényen
szerepeltetni kell a forgalmi napló sorszámát és az
orvos aláírását, pecsétjét.
Annak érdekében, hogy az orvosok
együttműködő, segítő partnerek legyenek feltétlenül
szükséges gondoskodni a ő kellő motiváltságukról is.
Ennek érdekében meg kell nyerni a szakmai kollégium
támogatását, valamint a legtöbb szűrést végző orvost
is díjazzuk, azzal a további feltétellel, hogy megfelelő
szakmai összefoglaló anyagot is be kell nyújtania a
program végére. Ez a néhány oldalas esszé, összefoglalja
hogy milyen eszközökkel, módszerekkel tudta motiválni
a hozzá forduló lakosokat. A benyújtott anyagok felhasználhatóak
lesznek majd további kommunikációban, illetve alkalmasak
a hiányosságok feltárására, az erősségek kiemelésére.
A díj, az orvosi rendelő műszeres
felszeltségének növelését szolgáló, 2-3 millió forint
értékű utalvány lesz.
A fő célcsoport, a 25-65 év
közötti női lakosság, motiválására - többek között -
egy értékes nyeremény is szolgál, a fődíj egy autó lesz,
de további nyereményként Wellness hétvégéket, apróbb
az egészséget támogató ajándékokat is kisorsolunk.
Ütemezés:
A kommunikáció 2005. szeptember
végén kezdődik.
A program kommunikációja szintén
2005. szeptember hónapban indul, ekkor kerülnek először
postázásra behívók és a nyereményszelvények is.
Az első sorsolás
nyilvános TV show keretében 2006. február 11-én a betegek
világnapján történik majd meg.
|