Az ÁNTSZ fővárosi és valamennyi megyei
Intézetének tisztifőorvosa részére

Székhelyén

Tisztelt Tisztifőorvos Asszony/Úr!

A Nemzeti Rákellenes Program részeként kerül sor a méhnyak szűrést népszerűsítő LILIOM program lebonyolítására. Ezen új kezdeményezésünk támogatásában, segítésében szeretnénk kérni szíves együttműködését.

LILIOM program - A női egészség jegyében

A szeptemberben induló program elsősorban a szűrési tevékenység kommunikációjára fókuszál. A tömegkommunikáció leghatékonyabb eszközeivel (óriásplakát, televízió szpot, pr-megjelenések az elektronikus, az online és a nyomtatott sajtóban, televízió show) kívánjuk a méhnyak szűrés fontosságára felhívni a figyelmet. Elsődleges célunk a mozgósítás, tehát az, hogy minél többen vegyék igénybe a szakrendeléseken ingyenesen elérhető méhnyak szűrést.

A program során, a lehető legnagyobb részvételi arány eléréséért az országos, illetve a helyi és regionális elérésű kommunikációs csatornákat is igénybe vesszük, valamint a szűrővizsgálatokon megjelent hölgyek között egy - szponzori felajánlásból származó - Renault Modus személygépkocsit is kisorsolunk.

A helyi és regionális elérés maximalizálása miatt szeretnénk Önt is bevonni munkánkba. A pr-kampányunk során - többek között - minden megyeszékhelyen sajtótájékoztató szervezését tervezzük, egy külső kommunikációs ügynökség segítségével.

Ezúttal szeretném Önt megkérni arra, hogy legyen segítségünkre a munkában.

A LILIOM program kommunikációjának lépéseiről:

  • a nyereményszelvényekről,
  • a promocióról,
  • a program ütemezéséről,
  • a megyei rendezvényekről,
  • a záró rendezvényről
  • a kampányban résztvevőkről és szereükről

tájékoztatást tartunk 2005. október 12-én 13 órai kezdettel az Egészségügyi Minisztérium 8. emeleti nagy tanácstermében, melyre szeretettel és tisztelettel meghívjuk Önt valamint az egészségvédelmi osztályvezetőket és a szűrési koordinátorokat.

A helyi sajtótájékoztatók szervezéséhez, melyen a Népegészségügyi Kormánymegbízott úr vagy én minden esetben részt veszünk, az alábbiakat kérjük Öntől:

  • Sajtótájékoztató helyszín leszervezése
  • Segítség a sajtó képviselőinek invitálásában
  • Segítség a sajtótájékoztató szervezésében

Ahogy az a fentiekből már kiderült, nagyban számítunk az Ön illetve munkatársai segítségére, hiszen a mozgósításban, a helyi sajtó munkatársainak tájékoztatásában Önnek kiemelt szerepe van. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy munkáját mindenképpen szeretnénk, akár csak gesztus értékkel is, megköszönni. Ezért a mozgósításban legaktívabban részt vevő megyék tisztifőorvosait és koordinátorait egy-egy welness hétvégével jutalmazzuk.

A lehető legteljesebb körű informáltság érdekében szeretnénk bemutatni a program részleteit, illetve alkalmat adni a szervezők, a támogatók és az ügynökség megismerésére.

Segítő támogatására és megjelenésükre feltétlen számítunk!

Megtisztelő figyelmét és a közös cél érdekében a jövőben tett erőfeszítéseit előre is köszönöm.

Munkájához a továbbiakban is sok sikert és jó egészséget kívánok.

2005. október 5.

Péterfia Éva s.k.
főosztályvezető