A tervek szerint védőnők is végeznének méhnyakrákszűrést

Origó, 2005. október 18., kedd, 13:47

A nőgyógyász mellett az alapellátásban dolgozó asszisztens vagy védőnő is végezhetné a jövőben a vizsgálati minta (hüvelykenet) levételét; ettől a hazánkban újnak számító, brit mintát követő megoldástól a szűrőprogram hatékonyságának javulását várják a népegészségügyi program vezetői. További újdonság, hogy a résztvevő nők mellett a szűrést végzőket is értékes ajándékkal jutalmazzák.

Forrás: EPAA szűrővizsgálatokon való részvételi kedv felkeltése, növelése a mindenkori egészségügyi programok célja, de úgy látszik, a hívó szó, az egészségmegőrzés értékére való figyelmeztetés önmagában nem elég. A szervezett méhnyakrákszűrésekre igen kevesen mennek el, mindössze a nők 4%-a. Tény, hogy ennél valójában jóval többen végeztetik el a vizsgálatot (l. keretes összeállításunkat a 2004-re vonatkozó adatokkal), de mégsem elegen. Ahhoz, hogy a méhnyakrák miatti halálozást csökkenteni lehessen, jobban érdekeltté kell tenni a 25-65 év közötti népességet (mintegy 2,4 millió nőt). A jutalmazás mellett ennek egyik eszköze a szűrés egyszerűsítése, amikor nem a nőgyógyász, hanem erre felkészített nővér veszi le a hüvelykenetet, és küldi a megfelelő laboratóriumba.

Hogy ez mikortól lesz így, egyelőre nem tudni, hiszen a nővérek, asszisztensek még nincsenek felkészítve rá, hogy átvegyék a nőorvosok szerepét. A tárca vezetői arra azonban ígéretet tettek, hogy a nőgyógyászati magánrendelésen végzett szűrést is a program részének tekintik, és ennek megfelelően finanszírozzák.

A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint 2001-ben 1240 méhnyakrák-megbetegedés történt hazánkban, s ebben az évben ez a tumorfajta okozta 539 nő halált. Holott ez a kór az elkerülhető halálokok körébe tartozik, ugyanis korai, még tünetmentes állapotában felismerhető a szűrővizsgálaton, és az időben alkalmazott kezeléssel teljes gyógyulást lehet elérni. Számokkal kifejezve: a nulladik stádiumban felfedezett méhnyakrák túlélési aránya a kezelés után 100 százalék!

Az ösztönzésben itt is nagy szerepet játszhat a pénz. "E téren nem tartjuk járható útnak a szankcionálást, mondja dr. Kökény Mihály, népegészségügyi kormány-megbízott. A büntetésnek van ugyan visszatartó ereje, a parlagfű-mentesítési kampányban például 25-30 százalékkal nőtt a telküket gyomtalanítók aránya, azután, hogy súlyos bírságot helyezett kilátásba a kormányzat. A méhnyakrákszűrésnél azonban a nyereség fogalmára tesszük inkább a hangsúlyt. Egészséget, életet lehet nyerni!"

De ráadásként még egy autót is lehet nyerni. A behívólevélben lévő nyereményszelvényt (kitöltve, a forgalmi napló sorszámát feltüntetve, s az orvos aláírásával, pecsétjével hitelesítve) visszaküldők között 2006 februárjában egy Renault Modus-t sorsolnak ki a Betegek Világnapján, tévéműsor keretében. (A "Nyerje meg az egészségét!" kezdeményezést a Lilly Hungária Kft. támogatja. A nyereményszelvények a nagyobb postahivatalokban megtalálhatók.)


Újdonság, hogy a legtöbb nőt mozgósító orvos kétmillió forint értékben vásárolhat műszert a rendelője korszerűsítésére - feltéve, ha mások számára követhető modellt nyújtva le is írja, miként sikerült felkeltenie a részvételi kedvet. Arról nem tudni, miként jutalmazzák a legtöbb mintát laboratóriumba küldő védőnőt, mint ahogy arról sem, valóban át tudják-e venni az alapellátás dolgozói a nőorvosok szerepét a szűrésekben. Ezt kérdőjelezi meg az is, hogy orvosi pecsét kell a nyereményszelvényen a vizsgálat hitelesítésére.

 

Két diagnosztikus eljárás a nőgyógyászatban

  • Kolposzkópia: a rák jeleinek keresése céljából tízszeresen nagyító lencsén keresztül tekintik meg a méhnyak tájékát. Akkor kerül erre sor, ha a Pap-vizsgálat rendellenességet jelez. Elvégzése néhány percet vesz igénybe, fájdalommentes, nincs szükség érzéstelenítésre.
  • Pap (Papanicolau) vizsgálat: a méhnyakról sejteket kaparnak le, hogy ellenőrizzék, van-e közöttük esetleg rákos elfajulást mutató. A vizsgálatot általában évente egyszer ajánlják, az első közösüléstől vagy 18 éves kortól kezdődően ismételve. Az eljárás biztonságos és csak pár másodpercig tart.

A legfrissebb adatok szerint nagyon kevesen mentek el a szervezett méhnyakszűrésre, de sokaknál elvégezték a rákszűrési vizsgálatot más keretek között.

Ön mit tett a méhnyakrák megelőzése érdekében 2004-ben?

Megkaptam a behívót és elmentem

578

5.0 %

Megkaptam a behívót, de nem voltam semmilyen szűrésen

444

3.8 %

Voltam állami szűrésen, de nem behívóval

2877

24.8 %

Voltam szűrésen, de magánrendelésen

4323

37.3 %

Még nem kaptam behívót és nem voltam sehol

3362

29.0 %

Összesen:

11584

 


A Daganatok.hu felmérése