Újra nyílik a Liliom
2006 májusától tovább folytatódik szervezett méhnyak
szűrővizsgálatok részvételi arányának növelését célzó
Liliom program. A tavaly szeptemberben indult kezdeményezés
minden idők egyik legeredményesebb szűrőprogramjának
bizonyult, hatására jelentősen megnőtt, 4 %-ról 8-%-ra
emelkedett és így megduplázódott a méhnyakszűrésen
résztvevő hölgyek száma.
A Liliom program egyik legnagyobb eredménye, hogy
számos olyan hölgyet sikerült bevonni a szűrésbe,
aki korábban még semmilyen nőgyógyászati szűrővizsgálaton
nem vett részt! Teendő azonban még bőven akad, hiszen
a jelentős növekedés ellenére hazánkban a méhnyak
átszűrtség még elmarad az uniós átlagtól. Éppen ezért
döntött a program életrehívója, a Népegészségügyi
Kormánymegbízotti Iroda és főtámogatója, a Lilly
Hungária Kft. a folytatás mellett.
"Célunk, hogy a "Liliom II" végére ismételten legalább a duplájára
emeljük a szervezett szűrésen megjelenő hölgyek számát" -mondta el Kökény
Mihály népegészségügyi kormánymegbízott a programot bejelentő sajtótájékoztatón.
A Liliom program céljai és eszközei alapvetően nem
változtak. Most is 25-65 év közötti hölgyet kívánják
megszólítani és ismét -az egészségügyben egyelőre
szokatlan módon- a marketingkommunikáció teljes eszköztárát
felvonultatják a szervezők. A televíziós és rádiós
szpotok, sajtóhirdetések, az internetes honlapokon
megjelenő bannerek mellett számos új, érdekes kezdeményezés
hívja fel a hölgyek figyelmét arra, hogy a szűrésre
szóló meghívólevél kézhezvétele után keressék fel
nőgyógyászukat.
Bár a legnagyobb nyeremény az egészség, ismét fontos
része lesz a programnak a tavaly nagy sikert arató
nyereményjáték. Ezúttal is egy személygépkocsi kulcsát
veheti át az a hölgy, akinek hibátlanul kitöltött,
a szűrést végző orvos által lebélyegzett nyereményszelvényét
kisorsolják a programot lezáró nyilvános TV-shown.
Azoknak a hölgyeknek sem kell azonban szomorkodniuk,
akik nem állíthatják be a garázsba a fődíjat, hiszen
az autó mellett további értékes nyeremények találnak
gazdára a résztvevők között.
A program legnagyobb újdonsága, hogy a szűrés népszerűsítésével
egyidőben egy, Magyarországon eddig egyedülálló kezdeményezés
is elindul. A védőnői mintaprogram célja, hogy a
védőnőket is bevonják a szűrések elvégzésébe. Az
EU országokban bevett gyakorlat ugyanis, hogy a citológiai
mintavételt nem a nőgyógyászok végzik. Ennek előnye,
hogy jelentősen növelhető az átszűrtségi arány, hiszen
a védőnők rendszeres kapcsolatban vannak a hölgyekkel,
bíznak bennük, ismerik őket.
Egyelőre két megyében végzik majd a minták vételét a védőnők, de később, az
eredmények értékelése után valószínűleg országosan is kiterjesztik a kezdeményezést.
Addig is aktív szerep jut nekik a Liliom programban. Számukra is kiírtak egy
nyereményjátékot a szervezők. Azok a védőnők ugyanis, akik a legtöbb hölgyet
vonják be a szűrésbe szintén értékes nyereményeket kapnak, amiket havonta sorsolunk
ki
Az idei évben az egészségügyi intézményeket más
módon kívánják a szervezők motiválni. A jelentkezés
feltétele, hogy a Programban résztvevő egészségügyi
intézményekben a 25-65 éves kor közötti női dolgozók
legalább 90%-a vegyen részt a szűrővizsgálaton. Három
kategóriában sorsolunk ki nyereményt az érentett
korú dolgozók számaránya szerint:
amennyiben 25-65 év közötti hölgyek száma 10 fő
alatt van 100.000 Ft
amennyiben 25-65 év közötti hölgyek száma 11- 100 fő között van 500.000 Ft
amennyiben 25-65 év közötti hölgyek száma 100 fő felett van 1.000.000 Ft
A cél, hogy az egészségügyben dolgozók mutassanak
példát a szűrésen történő részvétel tekintetében.
"A Liliom program önmagában természetesen nem
elegendő a lakosság egészségszemléletének teljes
átalakításához. Azonban mintaként szolgálhat úgy
a kormányzat, mint az egészségügyért tenni akaró
civil szféra számára. Ilyen kezdeményezésekkel valósulhat
meg igazán eredményesen a Nemzeti Rákellenes Program,
így csökkenthetjük leginkább a rákos megbetegedések
előfordulását"- mondta el Dr. Rácz Jenő egészségügyi
miniszter a Liliom programindító sajtótájékoztatóján.
További információ:
Péterfia Éva
Főosztályvezető
Népegészségügyi Kormánymegbízotti Iroda
Telszám:...